HARMINCOT

Hőség.

Bármennyire is klisé, el kell hogy ismerjem, nagy általánosságban igaz. A nő érzelemre, a férfi testre vágyik. Az alfahím a csapat összes ivarérett női tagját magáévá akarja tenni, riválisait elűzi, és minden nőben saját nektárját csepegtetve, hasonló puttókat akar látni. A többiek pedig kénytelenek lopott pillanatokra vadászni, becsempészve a lompost és a genetikai kódot a nagy vezérszálak közé. A nőstény kiszolgáltatva ezeknek a pillanatoknak él a hordában, hátradőlve nézi, ahogy vetélkedés folyik a marsallbotért. A női monogámia passzív monogámia: az erősebbnek enged, kellőképpen erős hím mellett nincs lehetősége harmadikra. Az alfahím viszont folyamatosan cserkészi be teljesítőképessége határait.

Kulturális gátlásaink valamelyest féken tartják ezt az állati szellemet, de a rétegek alatt érezhetően jelen van az archaikus vonás. A nő számára továbbra is a horda közösségi szelleme, érzelmi együttléte, a közösség biztonsága domborodik ki.

Nem mindenki ilyen. Nem ennyire ilyen. Egyáltalán nem ilyen. De tessék széjjel nézni a szabad verseny piacán: ha fájdalmasan felsejlik egy pinácska esélye, hímek tucatjai lengik körbe. Akár facér, akár foglalt látatlanban is küzdeni akar a feromon bimbóért. Magját hullatni. A nő viszont biztonságban akar befogadni, ehhez kell az érzelmi közelség. Vajon nem így van?

Lehet csak dugásra nőt találni. De férfit biztos.

Helyenként az értelmet hiányolom a testben, máskor a testet az értelem köré. A valóság és a fantázia egyformán fontos nekem. Kettő közé ragadtan, 33 fokban. Bizarr kifelé lesni a hideg ablaküveg mögül.

Kaptam egy e-mailt csábító ajánlattal. Fagylalt kísérővel?

Ez a hét testet csigázó lesz. Izzadt idomok a városban, felszívják a csöpögő meleget, lenge ruhák rezdületlen. Már a víz is langyos, mert egész nap a kezedben hordtad, az aszfalt perzselő forróságából az árnyék lohasztó tégelyébe léptél. Pokol kohó - mégis mi az, ami képes ezen is átrándítani? Ahogy a ruhák elvékonyodnak, a szoknyák feljebb csúsznak, a testek iszamossá válnak, a dekoltázsok leereszkednek. Ahogy a zsigeriség elural mindent, nem létezik semmi, a gátlások tavakká olvadnak. A tócsák között gyúrható, formázható, szabad testek.

A légkondícionáló alatt kiugróan merevek a mellbimbók. Egy nézéssel bárki zavarba hozható. Az én bunkóságom az ő pirulása. Ártatlan játék, térjünk a lényegre!

Fáradt vagyok, elcsigázott. Megakadt a számláló.

Vajon lehet-e ismerkedni az eladó lányokkal? Van bennem némi gátlás: visszaélni a mosolyukkal. Ő dönt, ezt azért fogadjuk el. És ez a sok hostess, ez a nemzeti ünnep! Lágy kenyértészta, gyúrható, gyömöszölhető...

Van egy hely, ahol mindig megállok. Már évek óta. Kiváló a fagylalt. Erotikus viszonylag közhely, de itt a fagylalt most mellékszereplő. Van egy lány, aki nyári munkán megjelenik. Legalábbis tavaly láttam utoljára, megjegyeztem, mert édes pofija van, olyan semmilyen, de fiatalos teste, és... A jelek: van egy tetoválás a csuklóján. Ez megjegyzi az ember. A ribancrendszám, a kartetoválások, most már tarkó és egyéb jelzések mindennaposak. De a csukló belső felén egy finom kis jel. Amikor visszaadja az aprót, mindig látod.

Nem szokásom keverni a magánjellegű levelezést a blog kommunikációval, nyilván tudja valaki, hogy magában akar-e beszélgetni vagy nyilvános reagál. Most azonban az ezekben a levelezésekben felvetett gondolatokra reagálok.

A siker nem a kudarc hiánya.

Nem rendeltem alá az életemet annak, hogy lányokkal (fruskától az asszonykáig) ismerkedjek. Annak meg végképp nem rendeltem alá magam, hogy pár mondatból leggyorsabban az ágyig jussunk. Vagy egyáltalán eljussunk addig.  Mondjuk úgy inkább, hogy lekapcsolatm a NO táblát a VACANCY elől, kevesebb vörös neon... Ez a blog.

A stoppos lányokat pedig felveszem. A fagyis nénivel szóba állok. A könyvtárban kölcsön kérem a könyvet. Tömegközlekedek. Elmegyek szórakozni - bár ez minden bizonnyal egyszeri alkalom volt, közelről semmiképp sem az én világom, plázapicsapipa, de ennyi. E-mailekre válaszolok. Hozzászólásokra is.  A házi nyulakkal még bajban vagyok, ők egyelőre zárójelek között pihennek.

És rejtelmesen hallgatok, hogy milyen aprócska dolgokat fontolgatok még magamban.

A minap egy színésznőcskével sikerült - vagyis inkább az mondanám, egész színész kompániával - közelebbi, magánjellegű ismeretséget kötnöm. Alig egy órája, az előadáson még sok mindent elhittem volna (róla). Zsengécske volt a darab, szinte amatőr társulat, valamiért nálunk ezt is főállású szakmának tekintik. De a hölgy azért ragyogott, sziporkázott, szerelmes volt, csábító, kitárulkozó, emberi. Aztán ahogy beültünk egy pohárkára, a társulat is megjelent - legalábbis páran. Piciny hely, a pultnál könnyen egymásba folynak a párbeszédek. Gratuláltam, beszélgettünk, hogy nekik milyen, hogy nekem milyen. És egyre nehezebben tudtam a színésznőt előkotorászni a mellettem álló nőből. Megfakult, hétköznapi volt. Sekélyes gondolatok, közhelyek, gond és nyűg.

Mert a tudás, a profizmus, az egysíkú logikában elfoglalt domináns pozíció nagyon szexi. A tanár, a vezető, a sportoló, az akárki - aki végre valaki. Minél szűkebb és mesterségesebb a környezet, annál inkább. Egy mesteri előadás: egy órára beszippant, meghatározza a -tól-ig rendszert, és ebben a világban helyére rakja a királyt és királynőt. Vajon az én sikereim nem ebből táplálkoznak? Ahol a siker, mint finom aranypor, belepi az ember testét.

Egy internetes világba beszabadulva, semmiből írt sorokkal nem lehet embereket elbűvölni. Vagyis lehet, de akkor azt a világot itt kell megteremteni. Ebben ez a blog szegényes fegyver, nem is ez a célja. Designer drogoktól beszívott tizenévesek partyján Sean Connery szerencsétlen albatrosz.

Az egymáshoz közellengés, ahogy véletlenül egymás mellett lófrálva összeér a kezünk. Anno is szabálytalan arca volt. Aránytalanul nagy szája, széles alsó ajka, hatalmas fogai, zsongítóan barna szemek. A tudás a testhez későn érkezik - huszonévesen kapod kézbe a legnyerőbb leosztást, de csak negyvenesként tudnád értékelni. A negyvenes lapokkal viszont már rengeteg blöff kell a nyeréshez: és mennyi az átlátszó kísérlet! Formás, ma már dolgozik ezért, anno kapta. Vesztett a bájból, de hozzárakott a ... Talán tapasztalatnak mondanám, némi romlás: bomlás utáni, hervadás előtti virág. A kínos csendeket feloldja az összekacsintás. Óhatatlanul kerülgetjük, hogy mi lett volna akkor. Nem szabad kimondani. Különös becsben tartottam mindig is a hallgatást.

A kocsi szélvédő üvegén látom megcsillanni magunkat. Eltelt tíz év. Ráncos, elfáradt, megkomolyodott tíz kemény esztendő. A test még tudja, az elme már nem: ébresztőóra, kapcsolatok, gyermekek alatt porosodik. Ezt már nem lehet újra elkezdeni.

Hamis bálványoknak pedig itt helye nincs. Szerencsecsillagzat alatt születtem, sőt, egy egész csillagarzenált hordok a zsebembe, mégis több - úgymond - nem sikerült próbálkozásom volt, mint sikeres. Oh, megint siker! Akkor legalábbis, ha a sikert számokban, trófeákban, felszúrt lábközökben mérjük. Lássuk akkor a számok nélküli statisztikát!

Alig pár százaléka a chateknek jut el abba a szakaszba, hogy ténylegesen találkozzunk, és még ezek közt is nagy arányban vannak olyanok, hogy nem lesz a fentiek szerinti siker. Bár ez utóbbinál már én szoktam visszavonulót fújni.

Ha a való életbeli szituációkra tekintünk, akkor itt már nehéz a kezdeményezést elválasztani a normál kommunikációtól. Vajon, amikor a gyógyszerészlányra mosolyogtam, akkor az a mellette álló néninek is szólt vagy csak neki? Ha csak az oltást sikerült kiváltani, akkor az kudarc vagy pedig eleve csak ezért mentem? A tudatos próbálkozások, amelyeket talán a másik fel sem ismer, de már magamban ezeket

Elnézegettem a blogját. A kiszolgáltatott nő a középpontban. Ez férfiként izgató. Valóban női blog? Bár a facebook felhasználó szöges ellentéte a korai internetes lakónak - nem elrejti, hanem éppen ellenkezőleg nagy testvérként dokumentálja és közhírré teszi saját magánéletét - a blogok, főleg ilyen blogok jó része anoním, és még mindig sejtünk tinilányok mögött, rejszoló bácsikat. Hogy miért? Rossz beidegződés.

Viszont ezt végiggondolva valós "sub" ismerősök is olyan kedvenc képeket mutatnak, ahol a nő van központban. A személyes tapasztalatom tehát éppen abban erősít meg, hogy egy közös nézőpontba fókuszál sub és dom. És ez a középpont a közvélekedéssel szemben, nem a dom. A subbal foglalkoznak és a sub is magát akarja látni a középpontban, saját maga izgatja. Igen, valamilyen mértékben nem alanya, hanem tárgya a kapcsolatnak. Aki ez utóbbit akarja kihangsúlyozni, az nyilván a megalázásról, egyenlőtlenségről beszél. Hogy nővel ilyet soha... Aki viszont a másik felét (is) látja és átérzi, éppen ellenkezőleg fog nyilatkozni, sőt mi több értetlenül áll a kérdés előtt.

A tegnapi túl komor lett. Ars erotica - gyenge szóviccel. Nem ennyire tudatos ez, felebarátaim! Testes óbor helyett könnyed pezsgő, testi-lelki közelség és barátság. Akár csak a pillanatokra. Egymenetes éjszaka, pár éjszakás kaland, éveken keresztül tartó találkozgatások. És most egy év!

Nincsenek elvárások.

Hogy én bárkivel lefekszem-e? Ilyet tényleg csak az kérdezhet, aki az internetről (félre)ismer. Szó sincs erről! Nagyképű, beképzelt, válogatós, finnyás és a végtelenségig lusta férfi vagyok. Ráadásul elsősorban magamra szánom az időt, és elvárom, hogy a másik alkalmazkodjon hozzám.

Most már nem zselésedik a lábam, amikor eszembe jut. A határok is nyilvánvalóak - házas. Ezt demarkációs vonalnak saját maga jelölte ki. Nem kérdeztem, maga lökte oda. Ami akkor nem sikerült, az semmiképpen sem sikerülhet most, de ezzel kijelölte, hogy ami ma lehetséges, az sem megvalósítható.

Ma már csak a testét akarom. Talán, hogy ne húzzák a csúnyáját az orromra odaát.

Nem, egyáltalán nem tervezek képeket.

Semmilyen válasz sem szól örökre, de nem szeretnék a szokásos erotika-blog sorba beállni, és mindennapra csenni máshonnan egy-egy képet. Akinek erre van szükséges, nyilván talán ilyen blogot magának. Jó nézelődést!

És még ehhez akkor is tartom magam, ha a képek sokkal kifejezőbbek lennének.

Ő az intellektuális celeb. Legalább elsőre megismerem. Kell, akarom, nem engedhetem. Vajon milyen? Nem vele, hanem amikor ő ír meg engem? Vajon megír-e? Mellékszereplő leszek egy kötetben? Esetleg egy korszakalkotó múzsa, akiről majd a későbbi irodalomtudomány találgat? Esetleg én találgatok, hogy mennyi az irodalmi fantázia és mennyi, aki tényleg én vagyok? Megír-e egyáltalán?

És én? Meg merem-e írni? Esetleg félek, hogy olvas és fintorogva nézi le az esetlen szavakat?

A bohóc sem mindig mesél viccet. És a viccei sem mindig magáról szólnak. Így csak a blogíró gondolkodik.

48.

Felmelegítve csak a töltött káposzta jó. És hidegen?

Régen izzadt már a tenyerem, elkap az alhasi szorongás, jegesen kifut a vér a lábamból. Mintha zsigerileg kódolva lenne a másikhoz a valamikori személyiségünk. Évek óta rögtönzök, most mégis lehetséges forgatókönyvek futnak az agytekervényeimen. Mi van, ha akar? Mi van, ha nem akar? Mi van, ha akarom? Mi van, ha nem akarom? Házas? Gyereke van? Elhízott? Lefogyott? Milyen lesz kínosan hallgatni? Ami akkor, az vajon most?

A borzas fejével, kétnapos borostájával sok minden volt, de kívánatos semmiképpen sem. Hátradőlt a széken, tarkóján összekulcsolta a tenyerét, zakója ettől felgyűrődött, szétfeszítette ráncos polóját, ami felhúzódott. Férfin top? Kibuggyant a hasa, szőrösen, fehéren. Mindezek ellenére ellenállhatatlan sármmal kérdezte a kolleginától:

- Na, mondja szépségem!

A politikai korrektségnek a szele sem érintette. A kollegina összekoccanó térdekkel válaszolt, megdöccenve mondanivalójában, ha a főnök felhúzta a szemöldökét.

És mennyire klisé történet, hogy ez az óvodásként, nőiségében, szaktudásában és személyében sértett személy, picsogva magyarázott a másik háta mögött, egészen addig, amíg meg nem dícsérte, el nem hívta, le nem fektette.

Dinnye? Jól megtermett alma - mondanám. Leginkább közepes méretű zellergumó, de a mell relációjában az alma találóbb. Tehát alma, de felfútt és kicsattanó.

Ne hazudj! Te is beleharaptál volna.

Egy melltartó csodákra képes. De minden csoda csak három napig tart. Az illúzió valóságtartalmáért felelősséget nem vállalunk.

A tömegközlekedést még nem fedeztem fel magamnak. A helyváltoztatásban betöltött szerepe lehet hasznos, de nagymértékben kényelmetlen. Ezzel szemben a testek közel kerülésében egyedülálló lehetőségeket nyújt. Ha a metró reklám nem szomorú szájjal hervadó, depresszió vagy nyomott embereket mutatna, hanem vidáman, szemérmetlen vagy buha fiatalokat, akkor az orgia előszobájaként is értelmezhető lenne. Kedves tömegközlekedési művek, az ötlet szabadon hasznosítható!

Kicsit alacsony volt. Már ülve látszott rajta, már ha érdekelt volna. Alig pántok a vállra feszülve, kisebb sárgadinnyényi, telt, harsogó mellek. Fényképként ég a tudatomra. Tudati mágnes - személyisége alig egy-két kilónyi húsra szűkül. A tizenéves bőrborításnak nincsen párja. El-elkalandoztunk egymáson. Ahogy én máshova néztem, ő lopva felém, és mikor kifelé bámult, én mellei közé zuhantam. Zenét hallgattunk.

Könyvjelzőként saját névjegyem. Még régi. Játszottam vele. Vajon ő mit néz rajta? A nevem akarja elolvasni? A titulusom? Beosztást? A legjobban abban reménykedem, hogy a telefonszámom.

Kár, hogy régi névjegy - mondom.

- Hány éves vagy?

- 35.

- Azt hittem fiatalabb, bocs, de... Tényleg ne haragudj, de én...

Többet magam sem várhatok.

Félig megrészegülő női testet megtámasztva, talán leesne egy-két jutalomfalat, de kinek van erre szüksége? Az internetes póknak rengeteg időbe telik felépíteni a hálóját, bár ebből többet is kivethet, el-elszalasztva az ígéretes áldozatokat, amikor egyidejű kapás van, a processzor még akkor is alapjáraton pörög, ha tucatnyi felhasználót is kell kiszolgálnia. Egy-kettő bejön, azonban az első off-line pillanatban sokszor eldől, a kérdés-válasz kombináció nem bonyolultabb, mint a "kérsz kólát, genya? meg hát!" tömörsége. Azonban ha megkarcolod, ezt a felszínt, akkor beszakad. Nincs mögötte semmi. Nem a ruha teszi az ember, hanem a ruha maga az ember. A karosszéria elemek - fejbőrtől lábujjig minden közbenső idommal - pár ütemmel működnek - szív, sűrít, stb. -, de ennél többre nem képes. Ezt ne becsüljük le! Az intellektus kézi tusában egyáltalán nem győzi le a barbár testiséget.

Az intellektushoz hosszabb út vezet, rögösebb, kacskaringósabb, munkásabb, ettől függetlenül megvannak a kliséi, rárepülő rutinjai és ismétlődő jelenetei. Ebben van kihívás (a másikban siker vagy kudarc), de mégsem emiatt érdekel jobban. Egyszerűen ezt élvezem jobban.

Egyszer már ezt is akartam. Plázapicsa-e vagy?

A legklasszikusabb darab: a cipőtől a tetováláson át a topig. A beszéd affektálása, üressége, a témák egyszerűsége. Ahogy rád bukik, erőszakosan bizonyítani akar, hátulról megkapaszkodsz a fara oldalában, a ribanc rendszám párásodik, kilövelsz, ő nyalni akar.

Filmszerű, olyan döbbenetesen filmszerű, hogy csak kívül tudom magam érezni. De mégis van egy pillanat, amikor hajnal felé felriadok (mit keresek itt?!), magam mellett látom, elmozdult arccal, szájából szivárgó nyállal, egy pici lány. Ott van benne az a kislány, akit még szeretni tudnék. Kurva mélyen van, tegyük hozzá.

49.