Van egy hely, ahol mindig megállok. Már évek óta. Kiváló a fagylalt. Erotikus viszonylag közhely, de itt a fagylalt most mellékszereplő. Van egy lány, aki nyári munkán megjelenik. Legalábbis tavaly láttam utoljára, megjegyeztem, mert édes pofija van, olyan semmilyen, de fiatalos teste, és... A jelek: van egy tetoválás a csuklóján. Ez megjegyzi az ember. A ribancrendszám, a kartetoválások, most már tarkó és egyéb jelzések mindennaposak. De a csukló belső felén egy finom kis jel. Amikor visszaadja az aprót, mindig látod.

Idén megint feltűnt. A fülbevalója is jelzés: nem mindennapi. Nem kihívó, nem ordítóan lázadó, egyszerűen más. Nem botrányos, hanem megbotránkoztató. Idén is nyári munkán van. Szemérmetlenül kerestem vele a szemkontaktust. Nem érdekel a teste, ebbe az ostoba cukrászfelszerelésben úgy sem látszik, már a csuklója sem, csak a szeme. Kacéran mosolyog.

Kedvem lenne egy interaktív regényt írni. De ez az élet. Kedves Olvasók, mit tegyen főszereplőnk, Ianus?

(Némi kímélettel kérem azokat a folytatásokat hanyagolni, hogy "megfogta a kezét, amikor a pénzt átadta, szikrázott! A csajjal csak munkaidő után találkozott, a kocsiban egyből rábukott, körbenyalta majd beszívta. Azóta ha itt veszek fagylaltot, az első nyalás mindig az övé." Hús-vér valóság, Önök hölgyeim, kedves Csajok, a pultban vannak. Kihívóan mosolyogtak. Jelent ez valamit? Ha igen, akkor mire várnak? Ha semmit, akkor mitől nem sértődnek meg? És pasitársak, férfi kollégák: Önök mit lépnek? Lenyalják a hűtőig a teljes készletet? A pénz mellé egy névjegyet adnak? Esetleg egy találkáért cserébe meghívják egy még jobb fagyizóba? Ne feledjük: itt félig-meddig házinyúlról van szó. A fagyizóba még hosszú-hosszú éveken át akarok járni.)

Ianus nem fogadja meg a tanácsokat, de elgondolkozik rajtuk.