Hogy én bárkivel lefekszem-e? Ilyet tényleg csak az kérdezhet, aki az internetről (félre)ismer. Szó sincs erről! Nagyképű, beképzelt, válogatós, finnyás és a végtelenségig lusta férfi vagyok. Ráadásul elsősorban magamra szánom az időt, és elvárom, hogy a másik alkalmazkodjon hozzám.
A szavaimmal képes vagyok magamat is elszórakoztatni, másokra viszont kevés figyelmet szánok. Vagyis a figyelem addig irányul rá, ameddig engem érdekel. Utána én nem erőlködöm. Szűk szubkultúra, amiben létezem - egy kiveszőben lévő állatfaj, Guttenberg-galaxis lakó, elveszett értékőrző, női mibenlét varázsló. Ma már ritkán érzem a bizsergést, ami a másikkal való közös rezgésből alakul ki. Az író démon ilyen volt - megrogyant a lábam. Nem szép, de tud szépnek látszani. A szavaival képes volt úgy megbabonázni, hogy csak a száját figyeljem. Az ő száját. A barna őzszemei mögé olyan univerzumot tudtam elképzelni, amiben szívesen kóborolok. A többi, eküszöm, teljesen hétköznapi volt. Az irodalom megretten az én világom előtt: ahogy a könyvek fedlapjai mögül én őt néztem megriadva, ő éppúgy riadtan nézett a saját sorai mögül. Én tiszteltem és féltem a saját tudományáért, ő pedig engem az enyémért. Innen évődést, kölcsönös behódolás, míg meg nem találjuk a férfi és nő helyét a közös időhalmazban. A többi banális, és utána a fáradt könnyedségben belebeg, amit már megírtam. Vajon ő mit írna erről?
De ezek egyedi alkalmak. A mostani mély levegővétel azonban olyan áramlatokat is besodor, amelyek ott voltak a látómező szélén, de sohasem lőtávolban. Ki ne ismerné a legkevésbé kielégített férfi vágyat: két nővel az ágyban? Sok ilyen elméleti lehetőség elsikkad a fantázia jegén, és sok olyan, amitől távolálltam, mindennapokká válik. Essünk túl rajta? - kérdezed. Igen, egy picit igen. Nem helyzetjelző zászlókat akarok leverni az összes létező fantáziára, de most akkor... És itt a valóság sokszor közbekotyog. Két gyengébb nővel mennél el, csakhogy a kamaszkori bizsergés kielégítő választ kapjon, de eközben a csapásról eltérít az iskola szépe. Mindenki irigyel, még egy kicsit te is tenmagad, mégis marad benned hiányérzet.
És mennyiszer csak magad maradsz magadnak: nincs iskolaszépe, egyszerűen... Másfelé kunkorodott a vágyad, ezért nem akartad. Mert volt egy mozdulata, egy illat, egy emlék, mert rájöttél, mert elfelejtetted, mert nem rosszabb, egyszerűen más, de lehet, hogy rosszabb is, és nem megy. Van, hogy megsajnáltam. Van, hogy féltem az ő fájdalmától. Van, hogy féltettem a szilánkokra hullástól. Van, hogy elrebbent a mágikus pillanat. Van, hogy nem is volt. Van, hogy...
A fantázia és a valóság közti lukakat tömködöm be. Nem mindenáron.
Tehát a best of Ianusba bekerülni igen nehéz, viszont könnyen ki lehet pottyanni. Én mindenkit csak lebeszélnék erről.
