HARMINCOT

Ha te akarod, akkor vajon rábeszéltelek? 

43.

Mert hogyan is kezdődik? Hogy beszélgetünk iskoláról, munkáról, családról. Aztán összenevetünk, én kereslek, te keresel, aztán egy kávé, bor, találka. Valahogy egymásba gabalyodva, te ne lépj, ennyi elég, én sem, aztán megint. És látod, ziháló tested mellett hanyatlok hátra.

Most nem lehetne egy kicsit egyszerűbben? Kérsz kólát?

Egy egész éjszakára vágyom. Hogy most valaki rólam álmodjon, hogy képzelje el az egészet, és a közepén ott engem, foglalkozzon velem, nyalja végig a teljes testem, minden hegével, domborulatával és levével, aztán facsarja ki belőlem az összes cseppet, és én eközben nem gondolok semmire, minden történik velem, folyok, áramlok, lebegek.

A férfi megpihen?

 Az izzadság az első félórában szexi. Utána már animális.  

 Megkezdtem egy zsírleépítő programot. Ennek két érezhető előnye van már az elején: sokkal többet foglalkozom a testemmel, mint ezelőtt. A testtel való foglalkozás növeli a testi vágyakat. Egyelőre még nem futni, hanem dugni akarok. 

Másik oldalról pedig mozgás közben sokkal több szexi emberrel találkozom, mint a közértben. Tehát nem csak a saját testemmel, hanem mások testével is többet foglalkozom.

Magányos futók kíméljenek.

Több pénzem van, kevesebb időm, nagyobb a hasam, de többé-kevésbé leszoktam a dohányázásról. 

Szexibb vagyok? :P

Hatalmas mellekről álmodom, ahogy azokat gyúrni lehet - a kenyértészta lágysága, annak tapadása nélkül, csavargatva, pofozgatva. Most tartom először izgatónak az ősanyát. Tudom, ez azért gyorsan múlik nálam.

Lihegés lüktet alattam.

Alapvetően nem esetem a nagy mellű nő. Van benne valami anyai, talán ezért ódzkodom tőle. Viszont minap megigéz egy pár, ahogy egymásnak tapadtak, aztán szabadon lengtek, lobogtak, csapkodtak.

44. 

Talán változom.

 Megközelíthetetlen. De főleg azért, mert erre kísérletet sem teszek. Viszont van időm kivárni. Eddig még ritkán tévedtem. (Ennek súlyát egyetlen aprócska tényező rontja, hogy gyorsan felejtek.)

 Nem tudok csajozni. 

(Blogot írok.)

Akkor leültünk és fogtam a kezed. Te majdnem sírtál, én meg... Én is, de szerintem jobban tartottam magad. Azt hiszük, hogy nagyon de nagyon mély pillanat volt, pedig csak szomorú. A vidámság sokkal mélyebb volt. De mi szeretjük ezt a keserédes prózát. Nem volt kedvem sem akkor, és most sincs hozzá, hogy megideologizáljam. A lehető legönzőbb döntést hoztam, saját érdekeimnek, pillanatnyi vágyaimnak megfelelően cselekedtem. Soha nem ígértem többet, igaz, nem is adtam. 

Hogy mikor csúsztunk át a kényelmes és roppant erkölcstelen együtt lötyögésből a mostmárhiányzolhanemvagyitt érzésbe, ki tudja. Akartam a hátsód, ma pedig igazából nem érdekel. Nyilván, érdekel, csak nem fontos. Más fontos. Törékeny testből könnyed lélek, és lám, mégis a lélek tört egy kicsit össze. 

Nem is, ugye, tudod. Csak karcos lett. Az elsőnél még halálos, jaj, megkarcolódott, nincs tovább. A másodiknál már az elsőhöz hasonlítod. A sokadiknál pedig azt mondod: patina. Antik darab a lelkem.

(részletek egy telefonbeszélgetésből)

Nem, egyáltalán nem félek. Nincs lelkiismeretfurdalásom sem. Impotencia?! Ne viccelj! 

Nem, nem keresek kifogásokat, nem akarok most éppen semmit sem megmagyarázni. A kedv az túlságosan elnagyolt kifejezés ebben a szituációban. Ha konkrét a farkam merevségére érted, akkor van. Ha egy személyes találkozóra, akkor pedig nincs. Na?

Ma már nem vonz, ennyi. Most mi a faszt kell ezt ragozni? Tizenévesen nyilván a világ végére is elautóztam volna, na jó, buszoztam volna, hogy egy fele ennyire jó nő leszopjon, sőt! Még azért is, hogy lássam szopni. Felnőttem, megsavanyodtam, csökken a libidóm, válogatok.

A barátnőddel? Mi van? Nekiesünk a gyenge pontnak? Kihasználjuk a bennfentes infót? 

Melyik? Baszki, te pörölykalapáccsal mész neki az Achilles-saroknak is? Elgyengültem. Zárjuk le még most. Kész. katt 

Mi erotikus? Pina, segg, csöcs, és még? Comb, has, nyak, és még? Az a mozdulat, az a kézfej, a pillantása.

Az agyam.

Én.

Az is pénz központúság, ha félünk a pénztől. Hogy ki fizet. Hogy mennyit. Mikor és kinek. És miért.

Nincsenek szabályaim, mégis vannak dolgok, amiket nem lépek át. Mágikusan tisztelem a pénz birodalmát, nincs merszem pár helyre belépni.

(Kurvákról beszélsz, drágám? Tulajdonképpen nem, de mégis. Vagyis nem úgy. Látod, sokkal bonyolultabb.)

 Nem lehet mindig koncentrálni. A gondolataim elkalandoznak. Mikor a szája rám borult, még őt láttam, arra is emlékszem, amikor felettem volt, de talán akkor történt, amikor magam alá gyűrtem. A hátára még emlékszem, a ringó fenekére is, viszont amikor kilőttem, akkor már egyértelműen Scarlett Johansson volt.

Önfeledten boldognak lenni a testben - ezt veszi el tőlünk a tökéletesség keresése.

Szeresd önmagad!

Nekem persze könnyű: roppant szerethető vagyok.

Mesterségesnek tartok minden megkülönböztetést test és lélek között. Nem a testemben lakom, hanem a testem én vagyok.

Fasszal teli szájtól kerek szemek.

Képek helyett ilyen mondatokat használok, aztán mindenki gondol arra, amire akar.

Mit akarhat még belőlem kifacsarni? És mit tudok neki én még adni?

De valójában miért keresünk mögöttes értelmet neki: just do it!

Fáraszt a tél, miközben szeretem. Valahogy a várost lakja be nyomasztóan: a ropogós havon szétnyíló kabátok, meleg menedékben oltalmat kereső fagyos kezek esős, füstös, fülledt kocsmákká vedlenek. Latyakban szeretkezni nem lehet.

Lehet-e boldog egy csúnya nő? Nem, nem apró ráncokra, nagyobbacska orrocska, kicsit lógó mellre, löttyedő fenékre, bozontos szemöldökre gondolok. Hanem mondjuk velejégi csúnya - már-már visszataszítóan ocsmány. Esetleg még valami testi fogyatékosság is társul hozzá. Penge ésszel, ragyogó szellemiséggel - csúnyán elbánt vele az élet, nemdebár?

Egyre inkább elvesztem az érdeklődésem a soha semmilyen erotikus kimenetellel nem végződő, de régebben izgatónak tartott szituációk iránt. Mert van valami izgató abban, ha egy nő masszíroz. Ápolónőként beállít, felállít, levetkőztet, vérnyomást mér, betakar. Női szabó méretet vesz. Néha úgy éreztem, hogy vibrált a levegő - ma már vagy nem vibrál vagy én nem veszem észre, esetleg nem költök magamnak vibráló levegőt.

Öreg Sam (régebben ezeket a szóvicceket is megvetettem)

A mellém kucorodó simogatás merevedésig tornyosul. Vajon mennyi gátlás van bennem? Nem, nem erkölcsi gátlás ez. Nem is egyszerűen egy belső undor, hanem a saját testem tökéletlenségének az elfogadása. Még mindig ragaszkodom egy mítoszhoz, aki voltam. És vajon belefér-e, hogy most, az átmulatott éjszaka után, alkoholtól és izzadságtól átitatottan átadjam magam a másiknak? Neki könnyen csak ennyi leszek, egy reggeli - a farkam, a szagom, az ízem, a pillantásom, az összegabalyodó mondataim. Gátlás-e, ha homlokon csókolom és bizonytalan léptekkel távozom?

Vajon tényleg minden kihagyott lehetőséget az orromra húznak?

Rendet nem szerető emberként folyamatosan rendet kell tennem, hiszen rendet tartani nem tudok.Ezért a lehetőségeket három csoportba osztanám.

1) Aki riasztott, taszított, semleges volt, semmit nem éreztem vagy csak negatívumot. Ez ugye nem elszalasztott lehetőség, hanem maga az öngól. Nem minden kapuba kell berúgni a labdát. Különös kegyetlenségnek értékelném, ha ez az orromra kerülne.

2) Aki megmozdított, de az erkölcs, a tisztesség vagy éppenséggel a lustaság visszatartott. Megmozdított, de nem indított el: a) kis kísértésnek ellent tudunk állni b) nagy kísértésnek is, mert nyomós okunk volt rá. Itt - főleg az utóbbi esetében - olyan rossz néven nem venném, ha a körülmények kényszerítő ereje fojtán egy orra húzásig beleszagolhatunk a jóba.

3) Félszegség, gyávaság, vagy tudatlanság visszatartott. Nem vettük észre, nem rajtoltunk rá, periférián, éppen mozogva kacérkodtunk, de már maga a gondolat is elégséges volt. Ebből azért rengeteg van: a potenciális lehetőségek tárháza. És ebből vajon mennyit illik, lehet vagy érdemes számolni? Akit akartam, de csak találkozóig merészkedtem? Akinek fagyos volt a pillantása, ezért leléptem, pedig az a szem csak csillogott? A lányt, akivel szembe ültem, majd elrévedtem a feneke által hagyott űrben a fotelon? Vagy egy kedves ismerős, aki minden bizonnyal többet akart, de egy lépést nem mert tenni, pedig talán beengedtem volna? Aki hívott és nem mentem? Vagy tényleg csak az számít, ha felajánlkozott, én pedig különösebb indok nélkül nem éltem vele?

Vajon mennyire zsigerileg hatolóan van bennünk meg a vágy?

Három év után vissza lehet szokni.

És múltkor olyan elemi erővel robbant szét bennem, mint egy erogén ampulla, hogy fenekelhetnék. Pedig "csak" egy kerekded női fenék feküdt, enyhén meghajolva a pihenőágyon.