A tömegközlekedés az egyetlen tér, ahol a tömeggel találkozom. Mi dolgom nekem velük? Csak a tömeg: elsúlyosodó mellek, felkarok lecsüngő félköre, megnehezedő ráncok, hurkásodó hasak. A tavasz a legszerencsésebb, mert még a bepállott hónaljak émelyítő közelsége nem zavar, de kellő betekintést enged a tömeg formái és deformációi közé.
Ribanc rendszám - milyen találó! Mint a yakuzák jelei, mint törzsi hovatartozás kifejezése, mint egy tetovált törzsszám. Idetartozom, mondja. Ahogy öltöny és nyakkendő, izomtrikó, mackónadrág és a viseletes otthonka. Nem kell futni felesleges köröket, a koordináta rendszerben kijelöli a mozgáteret.
Nem hogy nem szokásom, de egészen szűz vagyok a buszon ismerkedésben, ezért kénytelen voltam egy távolsági buszra is követni. Feszegessük saját korlátainkat. Mellé ültem, beszélgettünk. Alig negyven perc, engem is meglepett. Leszálltunk, visszamentünk - kocsi.
Csak arra emlékszem, hogy mennyire szomorú volt utána. Nézni, ahogy kisiklik a kezünk közül, mennyire eljelentéktelenedik a saját vágyunk nélkül. És szemem tükrében ő is látta ezt. Agresszívan támadott, és ez segített. A támadót vissza lehet verni, a kivert kutyát nehezebb. Többet kapott, mint akart. A jó kufírc mellé egy szebb élet kulisszái mögé bepillanatást. Nem jobb élet, csak szebb. Több a polír rajta. Keserédes.
Már-már csalódás az első páros. Darabra mért, alig pár órányi testek, mennyivel többet hittem róla. Szinte már az elején megtorpanok: nem a lehetőség kevés, mint hittem, hanem az élmény, ami ebből kifacsarható. A tömeg jön, megy, közeledik.
50.
