Egy ilyet is, és egy olyat is. Azt ezért, ezt pedig azért. A mező minden virágát, tavasszal, nyáron és ősszel. Vadul, némán és unottan. Mikor fölém hajol, lentől néz rám, csak érzem magam mögött. Elképzelve, mikronokra bontva, vakon kezemben tartva.
Tavasszal nem csipegetni, hanem habzsolni kell.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
