Ajtóberúgás sose bölcs döntés. Mondtad, hogy be szeretnél menni? Lehet, hogy nem is tudja...

Nyilván a kopogtatást is félre lehet érteni... Lehet, hogy csak az ajtó anyagára voltam kíváncsi, nemde?
A saját kérdésemre a választ egyébként veled azonosan adtam meg. Konkrét esetben. Én ahhoz túlságosan óvatos vagyok, hogy sem általánosságban kijelentsem.

Igazad lehet, más esetben lehet akár bölcs döntés is. :)
Mára kopogtatássá szelídült az ajtóberúgás?

Megszelídíteni nagy felelősség, ezt még egy ajtóberúgás esetében sem vállalnám.
Kopogtattam, számomra hallható módon. Az ajtó kacéran zárva maradt, talán kicsit matattak a retesszel, de semmi több. Nem rúgtam be az ajtót, nem is akartam, és nem is akartam a kopogtatást ajtóberúgássá nagyítani.
Mondjuk a dörömbölés, mint fázis kimaradt, de nem véletlen. Ha kopogtatásra nem nyílik, akkor dörömbölésre sem fog. Akkor már érdemesebb berúgni.

Hogy arra is penderítsem a hozzászólás irányát, amiről a bejegyzésem szólt volna, az ajtó mögül kicsalogatom, kihízelgem, kiimádkozom, kikísérem, stb. a bájos teremtés, és ehhez akár a kopogtatásig is elmegyek, sőt nyitott ajtó esetében akár a kilincset is lenyomom. Ez a szabály. Csöngő, véres ebek, egyenáram nem akadály. A kulcsot viszont elég egyszer elfordítani, biztonsági zárra pedig egyáltalán nincs szükség: nem rúgom be az ajtót!
(Eredendő lustaságomnál csak a hiúságom nagyobb, ezért leginkább azoknak a hölgyeknek biztosítok elsőbbséget, akik meztelenül kaparják az én ajtómat. Ilyen lehetőséget hiányában vagyok kénytelen más ajtóknál kopogtatni.)

Kölcsönösség, de a vadászat öröme is megmaradjon. Jól értem?
Viszont úgy tűnik nekem, hogy a küszöböd üres. :)

Nem.
Nemtelen eszköz-e szebbnek és jobbnak mutatnunk magunkat, mint amilyenek vagyunk? És ha szebbnek és jobbnak látnak, mint amilyenek vagyunk, akkor vajon helyálló-e kölcsönösségről beszélni? Én ezt gondolom ilyen-olyan fondorlaton.
Ha egy lépésnyire távolodunk az ajtótól, akkor itt sosem volt szó tényleges erőszakról, inkább az erőszakosság (rámenősség) műfajáról. A leteperés távol áll az ajtóstul megyek a házba mozzanattól. Amivel már-már arra célzok, hogy vadászatnál jobban szeretem a sült galambot. Töltött galambocska, kerek galambocska, lyukas galambocska, mogyorós galambocska... Bár valamivel válogatósabb vagyok Gombóc testvérnél.
Igen.
Sokszor hangsúlyozott lustaságomból kifolyólag brilliáns az a következtetés, hogy ha pókhálótól az éjszakai portyáig terjedő arzenálból is merítek, akkor a küszöb üres. Nem megyek tovább az előszobánál, ha az is teli van.
De Ianus most nagyon válogatós - degusztációs diétán van.

Nekem ez az ajtó mégis másnak tűnt, mint a többi, de lehet, hogy belemagyarázok csak az olvasottakba.

Ha mutatod magad valamilyennek, az sokszor látszódik. Időnként kristálytisztán különül el az álarc a valóságtól és látszik, ami alatta van. Ilyenkor nem tudhatod, mi az ami valóban vonzó egy másik számára. Ki tudja, lehet, hogy még az előszobádig is ellát.

Degu... mi? :))))))

Sznob vagyok, bocsáss meg.
Elkanyarodtunk, és már magam sem értem.