Várom, hogy megérkezz. Elképzeltem sokszor, a szoba most is mintha egy filmen látnám: óvatosan egyensúlyoz a megtervezettség és a spontaneitás között. Nélkülözi a közvetlen személyiséget, mégis minden rejtőzködése ellenére benne van a belőlem kinyert férfi. A csengőre megrebbenek.
Túl erős az illat, mindent elnyom a Givenchy divatház erőszakossága. Ezt még tanulnod kell - nem öltözhetsz fel egy parfümbe, ha meztelennek kell lenned. Ma olyan tárgyiasnak akartam mindent, mintha idegenek lennénk. Te bejösz, levetkőzöl, én megnézlek, beléd túrok, szétnyitlak, lefektetlek. Remegsz.
Mindent lefojtva, a holnapra tartalékolva szolgáltatsz. Hányszor felmerült bennem, amikor különböző nők nyúltak hozzám - orvostól a masszőrig - hogy a hivatásuk mögött az ember is megérint. Ma tudom, hogy te mire gondolsz. Arra, amit én akarok. Nem szabad kimondani, úgyis kiszáradt a szád, elcsuklana a hangod.
Amikor végeztél felöltözöl, hosszasan megöllelek, elmész.
